Szóval úgy kezdődött, hogy aktuális szállásunkat elfoglalva Goriban, a nagyon kedves házigazda hölgy, Lia szőlővel és teával fogadott minket, és mivel aznap reggel még Jerevánban ébredtünk, az eső pedig egész nap kitartóan esett, örömmel elfogadtuk mindkettőt. Természetesen szóba is elegyedtünk, felvázoltuk másnapi terveinket: körbejárjuk a várost, aztán átruccanunk Upliszcikébe, ha marad még elég időnk, akkor talán még a múzeumba meg a várba is, aztán délután irány Batumi. Így derült ki, hogy a fejemben tökéletesen összeállt, a rendelkezésre álló időt maximálisan kihasználó terv csupán egy ponton hibádzik: Goriból közvetlenül Batumiba csak napi egy busz indul, az is délelőtt fél tízkor. Lia látta tanácstalanságunkat, úgyhogy hamar előállt egy elég használhatónak tűnő, ámbár szokatlan ajánlattal.

The whole story begins at the moment we arrived to our guesthouse in Gori. After we occupied our room, the super nice landlady Lia offered us home raised grapes and hot tea. Since we woke up back in Yerevan and it did not stop raining all day, we gladly accepted both. Of course we started a conversation and we told our plans about looking around in the town tomorrow, then traveling to Uplistsikhe and if we had enough time maybe visiting the Stalin Museum and Goris Tsike. Then on the afternoon we are going to take a minibus to Batumi. As it turned out, my perfect masterplan which fully utilized the available time has only one error: namely that only one marshrutka goes to Batumi per day, at 9.30 am. Lia saw that we became clueless about what to do now, so she quickly offered a quite usable, but also very unusual back-up plan.

„Friends no problem!” Menjünk csak nyugodtan ahova akarunk, járjuk körbe a várost és Upliszcikét se hagyjuk ki semmi pénzért, mert tényleg nagyon szép (az is, mint kiderült). Amikor visszaérünk, ő majd hív nekünk egy taxit, ami kivisz az autópályára (!), a taxisofőrrel pedig megbeszéli, hogy intsen le nekünk egy Tbilisziből Batumiba tartó marshrutkát (!!).Lia arca túl komolynak tűnt ahhoz, hogy csupán helyi tréfának gondoljuk az egészet, na meg nem akartuk, hogy egy egész napunk a levesbe menjen el, úgyhogy hamar ráálltunk. Végül is kaland az élet.

’Friends, no problem!’ she starts. We could go wherever and do whatever we want. Take a look inside the town and we definitely should not miss Uplistsikhe because it’s really amazing (it is, as it turned out). When we finis, all we need to do is coming back and she‘ll order a taxi for us. The driver will take us to the motorway (!) and he will help us to stop marshrutka going from Tbilisi to Batumi (!!). Lia’s face looked way more serious to be joking. In addition, we did not want to waste the whole day on travelling, so we agreed to do the same way she proposed. Life is about adventure after all.

Minden ment is simán, megnéztünk mindent, amit akartunk, visszaérve még ettünk valamit, ittunk egy teát, Lia házi térképén mi is elhelyeztük saját gombostűnket a már meglévő rengetegben és felkészültünk a hadműveletre. A taxis jött is, és Lia, ahogy ígérte, neki is elmondta, hogy mit szeretnénk. Nyilván semmit sem értettünk a beszélgetésükből, de ahogy Lia időnként aggodalmasan ránk pillantott, sejtettük, hogy a taxis nem igazán vevő a pesztrálásunkra, azon kívül, hogy elvisz minket oda, ahova megfizetjük. Megérzésünk be is igazolódott.

Everything went well, we saw all of the must-sees we wanted and when we returned we even had time to eat something and drink a farewell tea. We inserted our pin on Lia’s visitors-map and prepared to the operation. The taxi came and Lia told the guy what we needed. Of course we did not understand a word they said, but the worried look on Lia’s face told me that it won’t be as easy she expected to be. The taxi-driver looked not very open to nursing us besides he drives us wherever we pay him enough for. And as it turned out our intuitions were true.

„Friends, no problem!” Ez nem jelenthet akadályt, hiszen rengeteg kisbusz jár Tbilisziből Batumiba, nekünk csak az a dolgunk, hogy leintsük a megfelelőt, mondta Lia és a kezembe nyomott egy cetlit, amin Batumi neve állt, grúz betűkkel: ბათუმი. Megmondom őszintén, sok akadályon átvergődtünk az idáig vezető időszakban, és mindig optimistán álltunk a dolgok elébe, de ez volt az a pillanat, amikor mindketten kicsit elbizonytalanodtunk a jövőt illetően. Egy idegen kultúrájú ország autópályája szélén, szemerkélésből egyre biztosabb szakadásba kezdő esőben állva az ember elég könnyen el tudja veszteni a jókedvét, de végül is minden kételyünk ellenére jött marshrutka, nem is egy, és volt olyan is, ami ბათუმი-ba ment. Szóval azért kis büszkeséget is érezve írhatom most, hogy ezt is sikerült megoldanunk. A Grúziába utazni vágyóknak mindenképp hasznos információ, hogy itt az autópályán sem lehetetlen stoppolni.

’Friends no problem! This is just a small inconvenience what should not worry us at all! There are many minibuses travelling between Tbilisi and Batumi all we need to do is stop one on its way’ she told and put a paper in my hand with the name of Batumi in Georgian letters on it: ბათუმი. I’ll be honest with you we have been through a lot of unexpected turns during the two weeks and we tried to stay positive the whole time. But this was the exact moment when we both became a bit unsure about the future and this did not really changed standing at the edge of the motorway. In a country with a foreign culture trying to stop a fast moving vehicle while the rain falls harder and harder isn’t the situation what cheers you up. But after all, despite our scepticism one marshrutka really came and we managed to take it to ბათუმი. So after we solved this final task I write now these lines feeling a little pride about what we accomplished. For those who planning to hitchhike in Georgia I can say that it is not impossible even on the motorway.

Batumira rátérve: a város elég feltűnő jelenség lenne, akkor is, ha nem Grúziában lenne megtalálható. Az Adzsár Autonóm Tartomány székhelye jelen pillanatban Grúzia legfontosabb kikötője, de az utóbbi évtizedben elég sok pénzt öltek a turizmus fejlesztésébe, ami főleg felhőkarcolók és kaszinók építését takarja. Mindezzel nem is lenne semmi baj, de a Tbilisziben már megismert posztmodern stílus itt aztán végleg elszabadult és eléggé megkérdőjelezhető ízlésvilággal karöltve formálta ki a város „modern” arculatát. Természetesen már csak hozzáértés hiányában sem bocsátkozhatok megfelelő mélységű elemzésbe, a képek úgy is többet mondanak a szavaknál.

About Batumi: The city would be an eye-catcher even if it hasn’t been found in Georgia. At the moment Batumi is the capital of the Ajarian Autonomous Republic and the most important port of Georgia. During the last decade authorities invested lot to increase tourism in the city. This mainly means building of skyscrapers and casinos. This alone would not be wrong but the postmodern style what we already saw in Tbilisi came totally out of control and together with a questionable sense of taste dominates the ‘modern’ image of the city. In the lack of adequate competence I cannot analyse the phenomenon in depths so I let the pictures tell the story.

A legnagyobb őrültség, amit egész Grúziában találhat az ember: A Csacsa-torony. Pár évvel ezelőtt a városvezetés véghez vitte azt, amit igazából mindenütt meg kellene valósítani, így minden este hét órától tíz percen keresztül pálinka folyik a torony melletti fém kutakból. Nagy bánatomra ottjártunkkor nem működött, mivel nagy esőzések alatt leállítják.

The craziest thing what you can find in whole Georgia: The Chacha Tower. A few years ago the local government accomplished what every other city administration should do so at every 7 pm for 10 minutes chacha (Georgian booze) flows from the metal fountains of this towers. My greatest sorrow it did not worked for us, 'cause they shut it out during heavy rains.

A világ legperverzebb szökőkútja. Nézzétek csak a sziréneket.

The dirtiest fountain of the whole world. Just look at the syrens.

Médeia, kolkhiszi királylány és az aranygyapjú.

Medea princess of Colchis and the Golden Fleece.

A város vadiúj főtere a "Piazza" a velencei Szent Márk teret "mintázza".

The city's brand new main square the 'Piazza' depicts the St. Mark square of Venice

Esténként a belváros neonfénybe öltözik.

Every night the downtown covered in neon-lights.

Az "ABC" torony.

The Alphabetic Tower.

Utunk és beszámolóim is itt végződnek, a Fekete-tenger kavicsos partján. Remélem sikerült sokakban felkeltenem az érdeklődést a Kaukázus és az itt elterülő csodás országok felkeresése iránt. Mi biztosan visszatérünk még.

Our journey and my travelogues ends here at the pebbly beach of the Black Sea. I hope that I could make interest in visiting the Caucasus and the amazing countries of this region in many of you. We will return someday that's for sure.

A Tbiliszitől mintegy órás autóútnyira keletre található Gori első látásra nem tűnik túl jelentős városnak, már csak méretéből adódóan sem, hiszen alig 55 ezer fő lakja. Ám mivel kereskedelmi szempontból fontos útvonal mentén fekszik, történelme mozgalmasabb, mint gondolnánk, mindenképpen érdemes útba ejteni.

Gori lies cca. one-hour drive east from Tbilisi. The medium size town (almost 55.000 inhabitants) looks like a not so important, calm and sleepy place at first, but as it's located along an important trading route its history was far more eventfull than you might think. It's definetely worth to make a short visit here.

A várost a hagyomány szerint Építő Dávid által itt letelepített örmények alapították a 11. században, de a Gori erőd (Gorisz Cike) már jóval korábban (7. sz.) felépült a környék fölé magasodó dombra, mivel a kulcsfontosságú, kelet-nyugat irányú kereskedelmi útvonal (ma autópálya) itt halad keresztül. Ennél a ténynél fogva Gori birtoklása mindig is nagy stratégiai jelentőséggel bírt és a történelem során többször cserélt gazdát. Legutóbb 2008-ban, mikor a orosz-grúz háború során orosz-oszét csapatok egy hétig tartották megszállás alatt.

According to the chronicles, the town was founded during the 11th century by David the Builder wo settled armenians here. However, the Gori Fortress (Goris Tsikhe) dates back to the 7th century. As the East-West trading route (nowadays motorway) passes near the town, possessing Gori always had a considerable strategic potencial and hence changed its masters several times. Last time in 2008 when the town was occupied by russian-ossetian forces for a week during the South Ossetian War.

A 2008-as háború során az orosz légicsapások és tüzérségi támadások jelentős pusztítást okoztak a városban, ám ebből ma már szinte semmit sem érezni. Bár a háború végén kijelölt dél-oszét demarkációs vonal fenyegetően közel található, Gori lakosai élik életüket és természetesen, ahol lehet, szőlőt, bort is termelnek.

The war in 2008 was devastating for Gori as the russian army bombed and shelled the local Georgian military base causing several damages in civilian buildings as well. However, today you can feel almost nothing of this recent events. Although the South-Ossetian demarcation line is threateningly close, local people lives their lives and off course raising grapes and producing wine wherever they can.

Az orosz-grúz háborús eseményen kívül Gori még egy dologról híres, de arról nagyon és ez elég kétes hírnév. 1878 december 18-án itt látta meg a világot egy Jozeb Beszarionisz dze Dzsugasvili nevezetű grúz fiúcska, aki felnőve egy rövid, a tbiliszi papi szemináriumban eltöltött kitérő után illegális kommunistából a fél világot markában tartó diktátorrá emelkedett, Joszif Sztálin néven. Nehéz lehet megküzdeni a ténnyel, hogy a város (horribile dictu az ország) legismertebb szülötte egyben a világ legnagyobb tömeggyilkosa is, de Goriban minden politikai akarat és szándék ellenére a mai napig Sztálin sugárútnak hívják a város főútját ezen kívül múzeuma is van Joszifnak, és bár hatalmas bronzszobrát a városháza térről már eltávolították (állítólag nemsokára visszahelyezik) emléke a mai napig elevenen él és évente turisták ezreit vonzza a városba.

Besides its short term role during the South-Ossetain War Gori's fame comes from one particualarry dubious person. On the 18th December 1878 a boy named Ioseb Besarionis dze Jughashvili was born here, who, after a short period in Tiflis Spritiual Seminary, from underground communist became the almighty dictator of the half of the globe under the name Joseph Stalin. It should be hard to deal with the fact that the most famous son of the town (horrible dictu the whole country) is the biggest mass-murderer of the world, but despite every political effort the main avenue in Gori is still named after Stalin and there is a musem dedicated to him as well. Although his bronze statue was removed from the city centre (according to various sources they are planning to re-erect it) the memory of the soviet dictator is very vivid in his birthtown attracting annually several thousands of tourists to Gori.

A Sztálin Múzeum épülete.

The Stalin Museum.

A múzeumhoz tartozik Sztálin (állítólagos) szülői háza is.

Stalin's (alleged) birth-house is part of the museum.

Sztálin személyes páncélvagonja is ki van állítva, melyet 1941-től használt rendszeresen, külföldi (ezzel érkezett például a Jaltai és Teheráni konferenciára) és belföldi utakra egyaránt. A repüléstől állítólag nagyon félt, autózni meg nem szeretett.

Stalin's personal armoured carriage. He travelled on this railway carriage from 1941 onwards to abroad (e.g Yalta and Tehran Conference) and inland. According to rumors he was frightened to flight and did not like cars.

Biztos akad olyan, akinek már csak a Sztálin Múzeum is elég a látványosságok közül, de van még legalább egy nevezetes hely, amit kár kihagyni. Igaz, hogy ez nem Goriban található, de a fél óra buszozás és pár perces gyaloglás szerintem senkinek sem lehet kifogás, úgyhogy ha Goriban jártok, akkor Upliszcikét mindenképp kötelező felkeresni.

I'm sure that for some people the Stalin Museum is more than enough must-see, however there is at least one more landmark what would be a pity to miss. Okay, it's not in Gori, you have to take a bus there, but it's only half an hour from your life and a short walk could not be an excuse either, so it is mandatory to visit Uplistsikhe.

Upliszcike történelmi értékét az a tény adja, hogy ez Grúzia legősibb, huzamosabb ideig lakott települése. Ráadásként sziklavárosról van szó, melyet teljes egészében a Kura (Mtkvari) bal partján magasodó sziklákba vájt épületekből, termekből alakítottak ki.

The historical significance of Uplistsikhe comes from the fact that this is the oldest urban settlement in Georgia. Moreover it is a rock-hewn city built on the high-rocky left bank of the Kura (Mtkvari) River.

Az egykori város a kora vaskortól kezdve lakták és csak a középkor legvégén néptelenedett el. Mivel a valaha itt létezett ősi királyságok szívében található, hadászatilag fontos erődítményként szolgált az ókortól kezdve. Nagy Sándor biztosan megütközött a területet uraló "harcias törzsekkel" de a későbbi hódítók dolgát is nagyban megnehezítették a nehezen bevehető város lehetőségeit kihasználó, ide visszavonuló helyi hadak. Az évezredek folytán Upliszcikét folyamatosan új "épületekkel" egészítették ki, az egyes korokra jellemző építészeti struktúrák pedig jól elkülöníthetőek egymástól.

The onetime settlement was inhabitet from the Early Iron Age till the Late Medieval Period. It is located in the heartland of the ancient kingdoms once existed here (e.g. Kartli) and was a strategically important strongold for many occasions. Alexander the Great surely engaged a battle with the 'militant tribes' of this area but later conquerors had a hard time to overcome the defenders of the hardly pregnable city as well. During the millenias Uplistsikhe was expanded with new 'buildings' and the various structures of different eras are easily recognizeable.

Upliszcike igen fontos vallási központ volt, ahol a rítusok főleg a szőlőhöz, borhoz és gabonához kötődtek. A kereszténység felvétele után jelentősége csökkent, de egyes források szerint a város elnéptelenedésig végeztek itt pogány szertartásokat.

Uplistsikhe was the main regional hub of ancient Georgia where worships involved mainly the gifts of nature: grapes, wine and grain. Its importance declined after adoptation of christianity, however, according to various sources pagan beliefs survived for a long time and sacrifices were presented till the very depopulation of the city.

A város keresztény templomát a 9.-10. század fordulóján emelték a pogány templom fölé.

This christian church was built in the 9/10 century over the ancient temple.

A híres "arc" szikla

The famous 'profile' rock

A Kura (Mtkvari) Tbilisziből már ismerős.

The Kura River (Mtkvari) is familiar from Tbilisi.

A táj természetesen festői.

The landscape is of course marvelous.

Gorit és Upliszcikét elhagyva utunk utolsó állomására, Batumiba indultunk tovább, ahová nem kevésbé kalandos módon sikerült eljutnunk, de erről majd a következő, záró bejegyzésben lesz szó.

After Gori and Uplistsikhe we travelled to our last destination Batumi, where we managed to get on a quite adventurous way. But this I will tell about in my next, closing post.

Aki a korai emberi történelem iránt érdeklődik, azt Sziszian környéke bőven elkényezteti látnivalókkal (lásd pl. Zorac Karer), ezek közül talán az Ugtazar hegy sziklarajzai a leghíresebbek, így mi sem hagyhattuk le őket a mindenképpen meglátogatandó helyek listájáról. De még mielőtt vezetőnkkel, Szaszun Bagdaszarjannal az ő elnyűhetetlen, 4x4 meghajtású UAZ terepjáróján nekivágtunk a szó szerint úttalan útnak, még felkerestük Örményország legmagasabb vízesését, ami történetesen szállásunktól egy rövid sétára volt fellelhető.

For those who are interested in ancient history of mankind the area of Sisian offers a large variety of landmarks (e.g. Zorats Karer), but maybe the most famous must-see is the Ughtasar mountain and the petroglyphs can be found here. Make a short trip to see these petroglyphs was on our list as well, but before we departed with our driver and guide Sasun Baghdasaryan taking his holeproof 4x4 UAZ jeep to a ride we went to see the highest waterfall of Armenia which was situated just a short walk from our lodging.

A Vorotan szurdok. A Saki vízesés ezen a folyón található, a várostól néhány km-re északra.

Vorotan gorge. The Shaki waterfall situated on this river just a few miles north of the town.

A vízeséssel kapcsolatban érdemes megemlíteni azt az érdekes és kissé illúzióromboló tényt, hogy a Vorotan vizét energiatermelés céljából elterelik, így a vízesés ebben az állapotban inkább csak csordogál. Azonban ha az ember kissé a zsebébe nyúl, az erőmű dolgozói hajlandóak a különbözet megfizetése ellenében "visszakapcsolni" a folyót, és az így lezúduló víztömeg már  valóban tekintélyt parancsolóvá teszi a Shakit. Legalábbis 20 perc erejéig.

There is one interesting and maybe a bit disillusioning fact about Shaki: Most of the Vorotan is diverted to generate electricity and in this state the waterfall is just a trickling flow of water. Unless you are open to pay for the difference to the workers at the power plant, and they will turn the water on full blast for you! It is worth it's price and you can make nice pictures of the true Shaki waterfall for 20 minutes before they turn down the water again.

Előtte...

Before...

...Utána

...After

A sziklarajzokért a háttérben lévő hegyekhez kell eljutni. Ez pár órás utat jelent, amit kizárólag négy kerék meghajtású járművekkel lehet megtenni. Ez alatt pedig kizárólag UAZ dzsippet kell érteni.

For the petroglyphs we have to get to those mountains in the background. The trip takes a few hours and it's only possible with four-wheel drive vehicles, by which I mean UAZ jeep.

A feladathoz illő céljármű: UAZ 469. Ahogy a mondás tartja, karbantartásához nem kell más, csak kalap, kabát, kalapács.

The right vehicle for the task: UAZ 469. As they say only three things you'll ever need to keep this car in shape: hat, coat and hammer.

Vezetőnk, Szaszun Bagdaszarjan. Szaszun tíz éve szállít csoportokat az Ugtazarhoz és úgy ismeri a környéket, és annak történelmét mint a tenyerét. Az egykori mérnök jól beszél angolul, így a külföldi csoportok szinte mindig őt keresik ha sofőrre van szükségük. Előre szólok, hogy nagyon fürge, nehéz vele lépést tartani.

Our guide Sasun Baghdasaryan. Sasun leads trips to the Ughtasar for ten years and knows the history of this area like no one else. The former engineer speaks english very well so he is the best choice if you want to get to the petroglyphs. However, he is quite fast so it is sometimes hard to follow.

Kiépített utak, de még csak ösvények sincsenek a hegyekben, így vezető nélkül értelmetlen nekivágni.

There are no roads or paths around the mountains so there is no reason to setting out without a local guide.

Utunkat kialudt tűzhányók övezik.

Our way are surrounded by extinct volcanoes.

Vulkáni lanka és mögöttünk a már említett Zangezur hegység.

Volcanic mountainside and the Zangezur mountains in the background.

Kettőezer méter fölé érve kiszálltunk a kocsiból és nem is kellett sokat keresgélnünk, hogy az első rajzokra rábukkanjunk. Az őskőkorból származó több ezer rajz (Szaszun szerint több mint 10 ezer (!) van belőlük) nagy része haszonállatokat - főleg kecskéket - örökít meg, de találhatunk geometriai alakzatokat, emberábrázolásokat, vadászjeleneteket és az egykor itt előfordult megafauna tagjait is.

Above 2.000 meters we left the car and did not take much time to find the first petroglyphs. The several thousand carvings (According to Sasun's estimation there are more than 10.000 (!) of them) are dated back to the paleolythic era and depicts livestock, mostly goats. But we could find geometric shapes, human representations, huntung scenes and members of the megafauna once existed here.

A rajzokat puha vulkáni kőzetbe vésték az egykor itt élt állattartó nomád népek tagjai és valószínűleg több száz éven keresztül használták ezt a területet, így sok rajzot kiegészíthettek az idők során.

The carvings were made by cattle-herding nomads onto the volcanic stones and since this area was used by people during several hundreds of years there are many engravings from different eras.

Kecskék mindenütt.

Goats everywhere.

Bár a sziklarajzok létezéséről már több, mint száz éve tudnak, a kutatások nem túl intenzívek és még nem is sikerült teljes mértékben megérteni a funkciójukat. Egyesek úgy vélik, hogy egy kezdetleges írásrendszerrel van dolgunk, amire rájátszik, hogy az ősi örmény nyelvben a "kecske" és az "írás" szavak homonímák, azaz ugyanannak a szónak több jelentése is lehet, mint a magyarban pl. a "vár" szónak.

Although, the site is known for more than one hundred years, archeological studies are sporadic and we still not fully understand the role of the petroglyphs. One hypothesis suggests that these engravings are the representatives of an old writing system. This is suggested by many Armenian scholars because in ancient Armenian language the words meaning 'goat' and 'writing' were homonyms (i.e. the same word has different meanings like the word 'bow' in english).

Kecske és ember fúziója. Szaszun állította, hogy ezt a jelet most látja itt először.

Fusion of man and goat. Sasun said that this was the first time him seeing this picture here.

Szarvasok.

Deers.

Zseniális rajz egy nagymacskáról (oroszlán, párduc?).

Impressive depiction of a big cat (lion, panther?).

Ragadozó és bivaly (?) küzdelme.

Fight of a predator and a bison (?).

Személyes kedvencünk ez a jelenet: két, ekét húzó ökör.

Our personal favourite is this scene: two oxen pulls a plow.

Korunkbeli sziklarajz egy azeri pásztortól, Muszlum és Zulfi szerelmét hirdetve.

A recent engraving from an azerbaijani shepherd: Muslum loves Zulfi.

Cicernakar.

Mt. Tzitzernakar.

Magára az Ugtazarra sajnos nem sikerült feljutnunk, mivel a baraátságtalan időjárás miatt szeptembertől már megközelíthetetlen. Azonban így is hálával tartozunk Szaszunnak és vendéglátóinknak, amiért két napos Szisziani tartózkodásunkat felejthetetlenné tették. Ez úton is köszönet nekik! մերսի!

Unfortunately, we could not reach the top of Ughtasar since it is mostly inaccessible from mid-September because of the unfriendly weather. Nontheless we are very thankful for Sasun and our hosting family for their kindness and help during our two day visit in Sisian. Thank you very much! մերսի!

Sziszian volt az utolsó állomásunk Örményországban, miután Jerevánon keresztül visszatértünk Grúziába. Következő posztomban Gori városát és Upliszcike romjait mutatom be.

Sisian was our last stop in Armenia, afterwards we returned to Georgia. In my next post I will present you the town of Gori and the ruins of Uplistsikhe.