Ha Jerevánt már úgy-ahogy körbejártuk, kézenfekvő, hogy a város környékén is felfedezőútra indulunk. Temérdek lehetőség kínálkozik, nekünk sajnos sok időnk nem volt, választanunk kellett és így Ecsmiadzin mellett döntöttünk. Ez a Jerevántól mindössze negyed órára fekvő kisváros főleg azért érdekes, mert itt található az Örmény Apostoli Egyház (innentől ÖAE) központja.

If you explored most of the sights in Yerevan and you want to look outside the city there are many options to do so. Sadly our time was limited so we chose to go and take a look on Etchmiadzin. This town situated a 15 minutes’ drive from Yerevan and it’s significance come from being the centre of the Armenian Apostolic Church (from now on AAC).

A város 1995 óta a Vagarsapat nevet viseli, de mindenki Ecsmiadzinként hivatkozik rá. A Kilikia buszállomáson (a Budapest utcában találunk meg) foghatunk kisbuszt, ami minden óra félkor indul ide. Lévén az ÖAE ebben a városban székel, rengeteg érdekességet lehet találni, amelyek még a hozzám hasonlóan vallás irányába kevésbé fogékony emberek érdeklődését is méltán felkelthetik.

The town officially known as Vagharshapat since 1995 but still everybody calls it Etchmiadzin. From the Kilikia bus station (located at the Budapest Street) minivans depart to Vagharshapat at every half past hour. Since the town is the religious centre of the AAC many interesting landmarks can be found which are worth a visit even if you are less enthusiastic about religious stuffs like I am.

A hacskárok különösen érdekesek, ezek a rozettákkal és növényi motívumokkal gazdagon díszített kereszt-kövek nagyrészt középkori eredetűek és országszerte találkozhatunk velük.

Khachkars are quite interesting. These cross-stones are mainly made during medieval times and richly decorated with rosettes and botanical motifs.

A fő látnivalót az ecsmiadzini katedrális képezi. A közvetlen elődjét képező épületet 301-ben kezdték el építeni és 303-ban a hagyomány szerint maga Világosító Szt. Gergely, Örményország védőszentje szentelte fel. A jelenlegi épület 483-4-ből származik. Ez nem csak Örményország első katedrálisává, de a világ legöregebb katedrálisává teszi és mondanom sem kell, hogy a világörökség része. Mondjuk azért itt már kezdtük azt érezni, hogy az összes templom-felújítást a mi tiszteletünkre időzítettek...

The main landmark is the Etchmiadzin Cathedral. The predecessor of this church started to build in 301 AD and it was sacred by the patron saint of Armenia himself, St. Gregory the Illuminator in 303 AD. The core of the current building dated back to 484/4 AD which makes it not only the first cathedral of Armenia but the oldest cathedral in the whole world. Do not need to say that it's on the UNESCO’s WHS list. However,  we started to feel here that all reconstruction work was timed to our trip…

A katedrálisban egy múzeum található, ahol rengeteg kegytárgyat és ereklyét találhatunk, ráadásul nem csak olyan mondvacsináltakat, hanem azért van pár cucc, ami elég klasszisnak tűnik

Inside of the cathedral there is a museum with many religious items and relics. These are not just some kind of stuff but there can be found some big guns as well.

Példának okáért ez itt a Szent/ Longinusz Lándzsa, amivel a nevezett százados Krisztust átdöfte, meggyorsítva ezzel a feltámadást. Az áhítat elmúltával azért megjegyezném, hogy ilyen lándzsa található Bécsben és a Vatikánban is. Ha azonban abból a null-hipotézisből indulunk ki (csak úgy játszásból), hogy az egyiknek igazinak kell lennie, akkor azért mégis csak megvan az esélye az itt szereplő játékosnak is nyerni.

For example here is the Saint/ Longinus Lance, the weapon what the named roman captain used to make the suffering of Jesus easier and resurrection to happen. After the first shock I would like to point out that lances like this can be found in Vienna and the Vatican City as well. But, if our null model (why not?) is that one of these has to be the one, this item has a chance to win for sure.

Vagy itt van mindjárt ez is, ami Noé bárkájából tartalmaz egy darabot.

Or this is an interesting one as well containing a piece from Noah’s Ark.

Ez itten pedig Jézus keresztjének egy darabját rejti.

And this is a reliquary of the piece from the cross Jesus was crucified on.

Szerintem ez a három tárgy a legérdekesebb, amit itt találhatunk, de azért vannak további nevezetességek is.

My opinion is that these three pieces are the most interesting items in the museum, but we can easily find other nice stuff as well.

Tudomásom szerint ez az az üst, amiben húsvétkor a szentelt olajat főzik és nem is csak helyi felhasználásra, hanem minden (értsd: MINDEN) örmény templom és közösség ebből az olajból hozat magának legyen az található Örményországban, vagy a világ bármely pontján, az USA-tól Ausztráliáig.

As I know  priests prepare the oil for Easter in this cauldron. And not just for themselves here in Etchmiadzin but for all (i.e. ALL) Armenian church and community, from the USA to Australia, gets the oil to the holiday from here.

Ecsmiadzinban képzik a papok eljövendő generációját is. Nekik húzták fel pár évvel ezelőtt ezt az összkomfortos szemináriumot.

The next generation of priest study in Etchmiadzin. This all inclusive seminar was built for them.

Ez itt a Szt. Gayene-ről elnevezett templom, amit 630-ban emeltek.

This is the St. Gayene church built in 630 AD.

Ottjártunkkor épp esküvő volt.

We ran into a wedding.

Ez pedig az előbbi templom párja a Szt. Hripsziméről elnevezett, 618-ból. Mindketten az örmény kereszténység első mártírjai voltak.

And this is the pair of the former church named after St. Hripsime built in 618 AD. Gayene and Hripsime were the first martyrs of the AAC.

Utunk Jerevánból Dél Örményországba vezetett, ahol az örmény őskőkor és bronzkor emlékeit, az Ugtazar sziklarajzait és a Zorac Karert kerestük fel.

From Yerevan we travelled to the south to visit the meorials of Armenian Paleolithic Era and Bronze Age, the petroglyphs of Ughtasar and the Zorats Karer.

Jerevánba kissé feldúlt állapotban sikerült megérkeznünk, ami csak részben volt köszönhető a több, mint 6 órás buszozásnak. Ez, valljuk be, még akkor is nagy büntetés, ha az ember útitársait nem emelik ki a határon a sorból az egész csapatot másfél órás veszteglésre kényszerítve ezzel Grúzia és Örményország között. Viszont legalább alkalmunk volt kicsit kinyújtóztatni tagjainkat. Az ember naivan arra számítana ugyanis, hogy 300 km-es távon azért csak betervez a sofőr egy vagy optimális esetben kettő pihenőt, nem pedig lendületesen terjegetve, szigorú „Davaj, davaj!” kiáltásokkal igyekszik mindenki kedvét elvenni az anyagcsere-folyamatok folytatásának még csak gondolatától is. Gyanítom, ha nincs a határ, sofőrünk egyhuzamban letudta volna az egész utat, és a végén is csak nagy duzzogva kanyarodik be a Kilikia Buszállomásra. Mindezt betetézendő, szállásunkra egy óra keresgélés után találtunk rá, hála az internetes foglalás során (szerintem) helytelenül feltüntetett címnek. Szóval kicsit megtört bennünk valami, na.

We managed to arrive to Yerevan in a bit distressed state, what was just partly the outcome of the more than six hours of bus-ride. This, to be frank, a big punishment even if some of your co-travellers would not uphold by border guards forcing the whole group to wait one and a half hours at the Georgian-Armenian border. As it turned out though, this forced rest had some positive outcomes, as at least we had a chance to stretch our limbs. You’d think that the driver makes minimum one but optimally two stops during a 300 kms long travel rather than dynamically brandishing with his arms and yelling ’Davai, Davai!’discouraging everyone even thinking about to continuing metabolic processes. I suppose that if there were no border at all, our man would carry out the whole ride at once and at the very end stops pouting at the Kilikia Bus Station. On top of everything we found our hostel after one hour of intensive searching in the outskirts of the city, as the address was given wrong during the booking. So we lost our cool a bit.

Itt jegyezném meg, hogy a legendás Kaukázusi vendégszeretet és hihetetlen segítőkészség Örményországban csapott arcul minket igazán. Tényleg hihetetlen, de még közös nyelv teljes hiányában is mindenki a lehetőségeihez mért maximális mértékben megpróbált nekünk segíteni. Mikor magyarázza el Pesten kézzel-lábbal a pénzváltó, hogy melyik busszal kell eljutni oda, ahova akarsz? Vagy ajánlja fel a buszon utazó totál ismeretlen személy, hogy megfogja a táskádat, hogy ne kelljen görnyedezned, ha már egyszer nem jutott hely? Vagy szól hátra a buszsofőr, hogy itt kell leszállni? Ugye- hogy- ugye? Bárhova mentünk is az országban, csupa jó fej emberbe ütköztünk, akik mindent megtettek kényelmünk érdekében. Ez úton is köszönet és üdvözlet nekik! Örményországra is igaz egyébként, hogy oroszul gyakorlatilag mindenki tud, úgyhogy pár szó ismerete csodákat képes tenni, de rengetegen és kiválóan beszélnek angolul is, főleg a fiatalabb generáció tagjai.

However, I would like to note here that we experienced the legendary Caucasian hospitality in Armenia whit an overwhelming intensity from the very beginning. It’s truly amazing that everybody tried to help us as far as possible and in some cases even the lack of the common language wasn’t a problem at all. Just ask yourself, when would the guy at the exchange office tell you, mostly signing with his hands, which bus you need to take? Or when would a total stranger on the bus offer you that he/she will hold your bag, as you have no space left to hold your belongings comfortably? Or when would the bus driver call you from the back of the vehicle that we are at the exact stop you’re looking for? Honestly, I never met such a hospitality in Europe. Wherever did we go across the country, we met super nice and cool people, who did everything to make us feel comfortable. Many thanks and cheers to them! By the way, as in the whole region the most useful language in Armenia is Russian too. Literally everybody understands and speaks Russian on some level. Learning a few phrases will open many gates, however, many young people speaks very well English too.

A hat órás utat persze mivel mással lehetne elütni, mint fotózással, amire az Örmény-felföld rengeteg okot szolgáltat, lássunk is párat:

What could you do during a six hours bus-ride than taking pictures? The Armenian Highland offers perfect themes let’s see a few:

Az örmény népirtás emlékezete elevenebb, mint valaha és az áldozatoknak szentelt emlékhelyek szinte mindenhol megtalálhatóak.

The memory of Armenian genocide is more vivid than ever and memorials could occur anywhere.

Személyes benyomásom az, hogy az örmény főváros minden porcikájából modernség árad, bár kevésbé karakteres, mint Tbiliszi. A belvárosban járva – és eltekintve az örmény betűs feliratoktól – szinte már egy nyugat európai nagyvárosban érezhetjük magunkat. Ez azért is lehetséges, mert bár a Jereván közvetlen elődjét képező erődöt Kr.e. 782-ben alapították (Rómánál 29 évvel öregebb!) a szovjet időkig nem volt jelentős település, úgyhogy a 20. században fejlesztették fel igazán.

My personal impression is that Yerevan is a very modern and vibrating city, however, less characteristic than Tbilisi. Walking around the downtown you might even think that you are in a western European city, aside from the unique Armenian script of course. This mainly comes from the fact that Yerevan was a provincial town till the early 20th century and in its current form it was built mainly during the soviet era. This is a bit controversial though considering that Yerevan is a REALLY ancient city since the fortress which was the predecessor of the city was funded in 782 BC. This means that Yerevan is 29 years older than Rome. Quite impressive I think.

A város alapításának emlékére állított tábla.

Plaque commemorating the foundation of the city.

Jereván címere.

Coat of arms of Yerevan.

Nem csak Jereván, hanem Örményország és az örmény kultúra is igen ősi gyökerekkel rendelkezik. Ezt mi sem bizonyít jobban, mint hogy amikor 1918-ban Örményország elnyerte függetlenségét az Orosz Birodalomtól, a fővárossá kikiáltott Jereván immár 13. volt ebben a sorban. Az akkor 30 ezres kisváros a 20. sz. intenzív városfejlesztési munkálatainak köszönhetően ma már bő 1 millió lakossal rendelkezik. Ez Örményország lakosságának 1/3-a!

Not only Yerevan has ancient roots but Armenia and the Armenian culture as well. When the First Armenian Republic became independent from the Russian Empire in 1918 Yerevan was chosen to be the 13th capital of the Armenian nation. Back then the town had 30.000 inhabitants but through the intensive urbanization and development during the 20th century the city has now more than 1 million inhabitants. This is one-third of the population of Armenia!

A köztársaság tere az 1920-as években épült a város szívében, de végső formáját csak 1958-ban nyerte el. Ma itt található többek között a Nemzeti Galéria, számos minisztériumi épület, és az Örmény Kormány Központi épülete (itt felül). Az épületeket, Örményország egész területére jellemző módon, vulkáni tufából faragott kövekből emelték. Fehéres-rózsás színűk miatt Jerevánt gyakran „Rózsás városnak” vagy „Rózsaszín városnak” becézik.

In the heart of the city the Republic Square was built in the 1920s but it was finished only in 1958. Here you find the National Gallery, buildings of many ministries and the Government House of Armenia (on the picture). The buildings, as you can notice all across the country, are built of volcanic tufa. The white-pink colour of these bricks gave Yerevan the nicknames ‘Rosy city’ or ‘Pink city’.

Nemzeti Galéria.

National Gallery.

Az Örmény Opera épülete.

The Armenian Opera House.

Arno Babadzsanjan zongorista szobra.

Statue of pianist Arno Babajanian.

A város ottjártunkkor ünnepelhette 2797. születésnapját.

The city celebrated its 2797th birthday at the time we were there.

A Központi Piac bejárata.

Entrance of the Central Market/ Prospect Mall.

Majr Hajasztan (Örményország Anyácska) a város feletti dombon, a Győzelem Parkban található. Grúz párjához hasonlóan a nemzet megtestesítője, ám sokkal nagyobb, mivel talapzattal együtt 51 m magas. 1967-ben állították, a korábban itt található Sztálin szobor helyére. Ma itt található az Örmény Hadtörténeti Múzeum.

Mayr Hayastan (Mother Armenia) guards over the city at the Victory Park. Like its Georgian counterpart this statue is the female personalization of Armenia, however, it is much bigger as together with the pedestal it’s 51 m tall. This statue was erected in 1967 replacing the statue of Stalin formerly stood here. Now the Armenian Military Museum can be found in the pedestal.

Alexander Tamanian szobra. Az orosz születésű építész munkásságához köthető a modern városkép kialakulása.

Statue of Alexander Tamanian, the Russian born Armenian architect who designed most of the modern Yerevan.

A város talán legnagyobb nevezetessége a Kaszkád. Ez a tulajdonképpeni lépcsősor 1971-80 között épült a város egy dombjának oldalába. A 2000-es évek során végzett felújítási munkálatok nyomán ma nyílt kiállítótér és múzeum. Az épület belsejében működik a Gerard Cafesjian Művészeti Központ, emléket állítva az örmény-amerikai üzletembernek, aki a felújtást finanszírozta.

Maybe the biggest landmark of the city is the Cascade. This stairway was built between 1971 and 1980 on one of the hillsides of the city. It was renovated and expanded during the 2000s so now it is an open museum and exhibition centre. Inside of the building the Cafesjian Centre of Arts is situated memorised to Gerard Cafesjian, an American-Armenian businessman who financed the reconstruction works.

A Kaszkád tetejéről jó kilátás nyílik a városra és környékére. Igaz, hogy a képen a légköri viszonyok nem igazán kedvezőek, de azért a háttérben felsejlik az örmény nemzeti büszkeség non plus ultrája, az örmény címerben is szereplő és számunkra a bibliából jól ismert hegy, az Ararát (örményül Maszisz).

From the top of the Cascade you have a good view on the city and it’s surroundings. The weather wasn’t the best here, but in the background you might see the mountain which is represented in the Armenian coat of arms and the Bible as well. The non plus ultra of the Armenian national pride and the most important symbol of the nation: Mt. Ararat (Masis in Armenian).

Itt már teljes valójában látható az 5137 m magas csúcs, ami az örmény hagyományok szerint az istenek lakhelye. Valójában egy vulkánról van szó, ami nem is olyan rég még aktivitás jeleit mutatta. Több kilométeres körzetben nincs olyan hely, ahonnan ne látnánk. Az már a kis népek történelemhez való viszonyát tükrözi, hogy a határ túloldalán, Törökországban található. Azt hiszem, ezzel együtt tudunk érezni.

Here you can see the 5.137 m high Ararat better. According to the Armenian legends, this is the home of the gods. In fact it is a stratovolcano with recent historic activity. You cannot find any spot in several miles radius where you can’t see it. Sadly, the history was never gentle or fair with small nations so today it is located in Turkish territory. We could feel sympathy about that I think.

Kilátás szállásunk ablakából.

View from our hostel window.

Végezetül egy fontos információ, amit Sopron lakóival szeretnék megosztani, mert valószínűleg őket is ugyanúgy marja a kíváncsiság, mint ahogy engem is kínzott: Van-e Sopronról elnevezett lakótelep az örmény fővárosban? Ha ezt nem is, de egy “Shopron” nevű utcát azért sikerült találnom a külvárosban. Azt hiszem, ezt elfogadhatjuk, nyugtázva, hogy a testvérvárosi viszony azért elhibázott politikai döntések ellenére valamilyen formában még mindig éldegél.

At the end I would like to share a very important finding with the people of my favourite Hungarian town, Sopron. I think they are as curios about this vital question as I was: Is there anything named after Sopron in the Armenian capital? Well, there is a ’Shopron’ street at the outskirts. I think it’s close enough. Despite all bad political decisions, the memories of the former partnership between the two settlements still can be found.

Egy röpke ecsmiadzini kitérő után Jerevánból utunk Dél-Örményországba, Szjunik tartományba vezetett, ahol a helyi kultúra legkorábbi hagyatékaival, az Ugtazar sziklarajzaival és az "örmény Stonehenge-dzsel", a Zorac Karerrel ismerkedtünk meg.

After a short visit to Etchmiadzin our travel continued to Syunik province in southern Armenia, where we found the oldest representers of local culture: the petroglyphs of Ughtasar and Zorats Karer the 'Armenian Stonehenge'

Azt hiszem nem túlzás kijelenteni, hogy ha valaki nem járt Kazbegiben, nem látta Grúziát igazán. Bár számtalan más hely is kínálkozik az országban annak, aki túrázásra, vagy hegymászásra vágyik, Kazbegi környékén mégis van valami, ami Grúzián belül is egyedivé teszi, ez pedig nem más, mint a grúz hadiúthoz való közelsége.

I think it's not an overstatement to say that if you haven't visit Kazbegi you haven't really saw Georgia at all. Sure one who looks for trekking or mountainclimbing oppurtuities could find other regions in the country to do that, but Kazbegi possess something what makes it's surroundins unique. And that is the fact that it lies at the Georgian Military Road.

Tbilisziből indulva a Didube buszállomáson tudunk marshrutkát szerezni az úthoz. Ez nem túl nehéz, mert bár maga az állomás elég kaotikus és inkább piac, mint tömegközlekedési csomópont (egy székely srác szavaival élve, akivel Tbilisziben találkoztunk: „Talán még halott embert is árulnak ott.”), az önjelölt sofőrök már a metróból kilépve ajánlják szolgáltatásaikat. Hivatalosan fejenként 10 grúz lari a viteldíj (jelen pillanatban ez 1202,15 HUF ill. 3.83 €), mi 15-ért mentünk de nem bántuk meg, mert sofőrünk olyan helyeken is megállt, ahol amúgy nem szokás, így volt lehetőségünk remek képeket készíteni útközben is.

The easiest way to get to Kazbegi is from the Didube bus station. This is not as hard as it looks first, however, the bus station itself looks more like a very-very chaotic market (I would like to quote here a Székely guy we met in Tbilisi: 'If you really want you can buy a goner there.') but as you step out from the subway many drivers will offer you a ride and you can easily find a guy who takes you to Kazbegi.Official fare should be 10 Lari  per person (considering the current rate it means 3.83 €). We travelled for 15 but we did not regret to do so as our driver made several stops at locations where usally they don't so we had chance to make superb photographs during our way.

Maga a grúz hadiút Tbiliszi és Vladikavkaz között fut (Oroszország Észak-Oszétia nevű szövetségi köztársaságának fővárosa, a Kaukázus túloldalán) 212 km hosszan, részben a Terek folyó völgyében. Több ezer éve használják ezt az útvonalat kereskedők és főleg hódító szándékkal érkező hadseregek egyaránt. Mivel átszeli a Magas-Kaukázust, már a Kazbegibe való eljutás is páratlan élményt nyújt, de beszéljenek innentől inkább a képek:

The Military Road connects Tbilisi and Vladikavkaz (the capital of the Russian federal republic North Ossetia-Alania at the northern side of the Caucasus). The total length of the road is 212 km and it's partly follows the valley of the Terek River. It serves as route for traders and (mostly invading) armies for thousand of years and as it crosses trough the Greater Caucasus the scenery is spectacular. But I let the pictures speak for themself:

Első megállónk az Ananuri erődnél. A Tbiliszitől 45 km-re északra, az Aragvi folyó partján álló erődrendszert az Aragvi klán építtette a 13 században.

Our first stop was at the Ananuri fortress at the Aragvi River. This place situated 45 km north of Tbilisi and it was built by the Aragvi clan during the 13th century.

Egész Grúziában jellemző, hogy a forgalmasabb utak mentén és nagyobb megállóknál helyi termelők árulják portékájukat. A nénik előtt látható kolbász-szerű étel a csurcskelá, ami valójában zsinórra fűzött dióból vagy aszalt gyümölcsből készült, szőlőszirupba mártogatott édesség. Csak ajánlani tudom! A színes, zsírpapír szerű cucc is szárított szőlőszirup egyébként.

In whole Georgia you can see locals selling their products along the roads or at bigger resting stops. Here the ladies sell churchkhela which are the sausage like things on the table. In fact, these are sweets made from string of nuts or dried fruits dipped in grape juice. Highly recommended! The other differently coloured paper like sweets are made from grape juice as well.

A második megálló Gudauri volt. Ez a város egy eléggé felkapott síparadicsom, de minket jobban érdekelt ez az "Orosz-Grúz Barátság Emlékműve" fedőnevet viselő, tulajdonképpeni kilátó.

The other stop was at Gudauri which is a quite popular ski resort. But we was more interested in this lookout tower called 'Russian Georgian Friendship Monument'.

A művészettörténeti kitérő után lássuk az igazi érdekességeket:

After Art History basics let's see the interesting stuff:

És végül ez az a látvány, amiért minden utazó Kazbegibe tart: A Kazbek-hegy, előtérben a Gergeti Szentháromság templommal. És itt most pár adat, az újabb képadag előtt. Kazbegit eredetileg, és hivatalosan ma is Stepantsmindának (egy István nevű, szent életű szerzetes után) nevezik, de mindenki az ismertebb nevén hivatkozik rá. Mtskheta-Mtianeti tartományban található, egy köpésre az orosz határtól. A gyakran felhőbe burkolózó Kazbek-hegy 5047 m magas, potenciálisan aktív vulkán. A legenda szerint Prométeusz grúz megfelelőjét, Amiramit az istenek ennek a hegynek a tetején láncolták le, büntetésül a tűz ellopásáért.

And finally, the view every traveller goes for: Mt. Kazbek and the Gergeti Trinity Church. Before the new set of pics I would like to share some facts: Kazbegi's original and official name is Stepantsminda after a monk called Stephen. The town located in Mtskheta-Mtianeti region just a few miles from the Georgian-Russian border. The 5.047 m high  Mt. Kazbek is a potentially active vulcano and mostly covered with clouds. According legends the Georgian variant of Prometheus, Amirami was chained on the top of this mountain as a punishment for steeling the fire from the gods.

A Shani-hegy (lásd a bevezető írást).

Mt. Shani (see the introduction post).

A Gergeti templom 2170 m magasan található. A városból dzsippel is fel lehet jönni ide, de mivel mi kemények vagyunk, a gyaloglást választottuk.

The Gergeti church at 2.170 m. One option tho get here is by taking a jeep from the town, but as we felt tough we chose to walk.

Mielőtt elhagytuk volna a várost, a Kazbek csúcsa kegyeskedett előbújni a felhők közül.

Just before we left the town, Mt. Kazbek showed how majestic it looks like without the clouds.

A kép közepén és a bal felső sarokban látható építmények őrtornyok, melyek évszázadokon keresztül a kereskedelmi útvonalat voltak hivatott védeni.

In the centre and the left corner you can see old watchtowers which protected the trade route for centuries.

Kazbegi után visszatértünk Tbiliszibe, majd innen indultunk tovább Örményországba. A következő posztban Jerevánt fogom bemutatni.

After visiting Kazbegi we returned to Tbilisi and then travelled  further to Armenia. In the next post I will present the Armenian capital Yerevan.

Kutaisziből Tbiliszibe nagyjából 3 óra alatt jutottunk el. Az út nagy része szó szerint hegyen-völgyön keresztül vezet, szerpentinszerűen kanyargó meredek kaptatókkal. Mint ahogy lenni szokott, ezt az utunkat is a táj, és a grúz vezetési stílus tette igazán emlékezetessé, bár nem ez a szakasz volt a legijesztőbb a két hét alatt.

To get to Tbilisi we took a marshrutka from Kutaisi. The ride takes circa 3 hours literally over hill and dale, steep slopes and serpentine roads. The Georgian driving style makes every travel unforgettable as our driver was a bit crazy in this case too but not this trip was the scariest at all.

Tbiliszi története ugyan nem datálható olyan régre, mint Kutaiszié – „mindössze” 1550 éves településről van szó –, de mivel a térségen áthaladó Európát Ázsiával összekötő kereskedelem úgymond ütőerén fekszik, nem csoda, hogy már a kora középkorban jelentős várossá nőtte ki magát. Tbiliszi volt a középkori Ibéria és Kartli királyságok, majd az egyesített Grúz Királyság székhelye, vezető szerepét pedig az orosz hódítást követően, Transzkaukázia székhelyeként is képes volt megtartani, lokális kereskedelmi központként pedig jelentős török, örmény és azeri hatás is érte. A maga közel 1,5 millió lakosával ma is Grúzia legnagyobb városa és minden decentralizációra irányuló törekvés ellenére (emlékezzünk csak a Kutaiszibe helyezett országgyűlésre) központi szerepet tölt be az ország kormányzásában.

History of Tbilis could not date back as far as Kutaisi’s, as the capital is ‘only’ 1550 years old, but since it lies at the artery of east-west trade roads between Asia and Europe it quickly became a very important commercial hub. In the early medieval times Tbilisi was the capital of the kingdoms of Iberia and Kartli and later became the centre of the unified Georgian Kingdom. The city kept its leading position after the Russian occupation of Transcaucasia and as the seat of the province it was influenced by Turkish, Armenian and Azerbaijani culture. With almost 1.5 million inhabitants Tbilisi is the largest city in Georgia and despite all efforts of decentralization (remember moving the parliament to Kutaisi) it is still the economic and political centre of the country.

Tbiliszi óvárosa a Narikala erődből nézve. A történelem nem bánt kesztyűs kézzel a térség országaival, így Grúziával sem. Nagy birodalmak közé ékelődve Tbiliszi felett is gyakrabban lengett idegen zászló (perzsa, szeldzsuk, oszmán és persze orosz, csak hogy párat említsek), mint grúz, de minden hódító és idegen kultúra otthagyta a keze nyomát a város arculatán nagyon is egyedi karaktert alakítva ki ezzel. Manapság a grúz építészet hipermodern és esetenként a történelmi városképtől nagyon elütő építményekkel igyekszik „európaivá” tenni a várost.

The view of Tbilisi’s downtown from the Narikala Fortress. History did not treat Georgia with kid gloves, as it was the same with every country in the area. Wedged between empires wind waved foreign flags (Persian, Seljuk, Ottoman and of course Russian) over Tbilisi more often than Georgian, but all conqueror left its cultural fingerprint on the city creating a unique character. Nowadays Georgian architects build hypermodern buildings in the historical city centre creating bigger and bigger contrast between past and present times.

A város egyik ikonikus pontján, a Kura folyó (grúzul Mtkvari) felett magasodó Meteki sziklán álló templom és a várost megalapító Vaktang Gorgaszali (becenevén Farkasfejű Vaktang [egyébként már a "Vaktang" név is „farkastestűt” jelent az akkoriban tetőző farkaskultusz nyomán]) lovas szobra. Vakhtang Építő Dávidhoz hasonlóan a grúz történelem egyik legjelentősebb figurája.

Over the Kura river (Mtkvari in Georgian) on the top of the Metheki cliff stands a medieval church together with the equestrian statue of the city founder Vakhtang Gorgasali (or Vakhtang the Wolf Head [interestingly the name 'Vakhtang' means ‘wolf bodied’ so the king is very good example of the early medieval Georgian wolf cult]). Along with David the Builder Vakhtang Gorgasali is an iconic figure of Georgian history.

Átellenben a Narikala erőd magasodik a város fölé. A késő ókorban (4. sz.) épült erődrendszer látogatható, de elég romos állapotban van. Neve egyébként mongol eredetű, (ők is jártak erre), „kis erőd” jelentésű.

At the other side of the river, on a steep hill lies the Narikala Fortress. The fortress dated back to the late antiquity (4th century AD). It’s open for tourists, but it’s partly ruined. The name ‘Narikala’ comes from Mongolian (they also ruled Tbilisi for a short time) meaning ‘little fortress’.

Az egy főre eső templomok száma Grúziában elég magas, így a Narikala falai között is találunk egyet. A Szt. Miklós templom eredeti, 13. sz.-ban épült épülete egy tűzvész során semmisült meg, 1996-97-ben építették újjá.

The number of per capita churches is quite big in Georgia, so it’s no wonder that inside the fortress’ walls the St. Nicholas church can be found. The original building dates back to the 13th century and later destroyed in a fire. It was rebuilt between 1996-1997.

Az erődtől nem messze, a Szololaki dombon trónol egy újkori szobor is, a Kartvlisz Deda (Grúzia Anyácska). 1958-ban avatták fel, a város megalapításának 1500. évfordulója alkalmából. A női alak a grúz néplelket hivatott megjeleníteni: Bal kezében bort kínál a baráti szándékkal közeledőknek, míg jobbjában karddal várja ellenségeit.

Not very far from the fortress a modern statue was erected on the Sololaki Hill. Kartvlis Deda (Mother Georgia) was built in 1958 commemorating the 1500th anniversary of the city. The statue represents the true Georgian character: The female figure offers a bowl of wine with her left hand for friends, while holding a sword in her right hand against enemies.

Szintén újkori, de a város központjában, a Szabadság téren emelkedik Grúzia védőszentjének, Szent Györgynek szobra. Az ország angol neve is tőle származik.

Statue of St. George (patron saint of the Georgia and he is whom the country’s English name comes from) erected a few years ago in the modern centre of the city at the Freedom Square.

A Szameba katedrálisról a bevezető posztban már volt szó. A katedrális a legnagyobb templomnak számít a Kaukázus térségében (a jereváni Világosító Szt. Gergely katedrálissal egyetemben), valamint a világ 3. legmagasabb ortodox temploma. Építéséhez egy elég termetes botrány kötődik: Mikor 1995-ben megkezdték a katedrális és a hozzá tartozó (amúgy elég impozáns, itt a második képen) park építését, elég hamar belebotlottak Tbiliszi korábban ott elterülő legrégebbi ismert örmény temetőjébe. A Bagrati katedrálisnál már láthattuk, hogy a nemzetközi nyomás nem mindig hatja meg a grúz döntéshozókat, akkoriban meg tényleg más szelek fújtak errefelé, így a sírokat is minden lelkiismereti megingás nélkül, Örményország heves tiltakozása közepette eldózeroltatták.

I already mentioned Sameba Cathedral in my first post. This church is the biggest in the Caucasus area (along with the Cathedral of St. Gregory the Illuminator in Yerevan) and the 3rd tallest orthodox church in the world. Also, there is a quite huge scandal attached to its building. Back in 1995 when they started to construct the cathedrals’s park (which looks quite fascinating by the way, second pic) workers found Tbilisi’s oldest known Armenian cemetery. You may remember from the story of Bagrati Cathedral that Georgian authorities not always pay attention to international pressure, not to mention that political system was a bit different back then, so they simply destroyed the graves despite of huge protest in Armenia.

Az óváros lakóházai főleg török stílusban épültek.

The houses of the old town are built in somewhat Turkish style

A török hódítás emlékei a kénfürdők is. Tbilisziben egyébként jelentős muzulmán vallású kisebbség is él, főleg a kénfürdők közvetlen közelében található török negyedben, melynek központjában a háttérben látható tornyos mecset áll.

Sulphur baths are another memento of Turkish occupation. Significant Muslim minority still lives in Tbilisi, mainly in the Turkish district where you can found the city’s Jami (tower in the back).

A már említett posztmodern épületek egyike a Rike parkban nemrég felépített Színház és Kiállítócsarnok. A fémcsöveket formázó épület felett az Elnöki Palota látható. A park már elrendezésében is számos, szokatlan tájépítészeti megoldás használtak, mivel Grúzia stilizált térképét jeleníti meg. Az egyes tartományokat mintázó gyepfoltokat gyalogutak választják el egymástól.

One of the already mentioned postmodern buildings is the newly built Theatre and Exhibition Hall in Rike Park. Above these metal tubes you can see the President’s Residence. Rike Park also counts as a postmodern construction since its shape represents the map of Georgia. Plantations form the countries provinces and roads connect them with each other.

Elnöki palota

Presidential palace

Végül, de főleg nem utolsó sorban, a modern építmények talán legemblematikusabbja a Kura folyó felett átívelő Béke hídja. A 2010-ben átadott gyalogoshíd Michele De Lucci tervei alapján készült (ő tervezte az elnöki palotát is 1991-ben). Az eredetei elgondolás szerint tengeri állatot formáz, de a népnyelv hamar elnevezte ’Always Ultra’-nak. Talán mondani sem kell, miért.

Last but definitely not least the most emblematic postmodern building: the Bridge of Peace. This pedestrian bridge was opened in 2010 and connects the left and right banks of the Kura River. It was built by the Italian architect Michele De Lucci (he designed the President’s Residence in 1991) and planned to represent a marine animal. However, locals nicknamed it ‘Always Ultra’. Do not need to mention why.

Tbilisziben összesen két és fél napot volt szerencsénk eltölteni, igaz két részletben. Ennek oka, hogy egy napot Kazbegi hegyi városkában töltöttünk, ahová a legegyszerűbben Tbilisziből indulva lehet eljutni. Kazbegiben szerzett élményeinkről a következő posztban számolok be.

We spent altogether two and a half days in Tbilis but not continuously. The reason of this that we spent one day in the  mountain resort town Kazbegi and the easiest way to get there is trough Tbilisi. I will present our experience and impressions about Kazbegi in the next post.